A római gyertya a klasszikus pirotechnikai eszközök közé tartozik, amelyet azok is ismernek, akik amúgy nem jártasak a tűzijátékok világában. Ez egy hosszabb cső, amelyből a meggyújtás után egymás után, egyesével repülnek a magasba a különböző effektlövedékek. Az eredmény egy folyamatos fény- és színsorozat, amely olyan hatást kelt, mintha egy mini tűzijáték-bemutatót látnánk részletekben.

A római gyertya elnevezésnek a látszattal ellentétben nincs közvetlen kapcsolata az ókori Rómával. Sokkal inkább egy olyan történelmi elnevezésről van szó, amely évszázadokkal ezelőtt honosodott meg a pirotechnikában, és azóta a legtöbb nyelvben egyszerűen elterjedt. Az egymás utáni lövéseket kibocsátó cső működési elve az idők során gyakorlatilag nem változott, csupán a felhasznált anyagok és a színes fénykeverékek váltak sokkal modernebbé.

A római gyertya egyik legnagyobb előnye a működési idő tartóssága. Míg egy hagyományos rakéta csak egyetlen rövid látványos pillanatot ad, a római gyertya több másodpercen át képes szórakoztatni a nézőket, mivel a lövések egyenletes időközönként követik egymást. Ezért rendkívül népszerű választás kisebb családi összejövetelekre, ahol egyetlen stabilan rögzített eszközzel is hosszabb élmény biztosítható anélkül, hogy folyamatosan újabb termékeket kellene meggyújtani.

A római gyertya használatakor a legfontosabb a megfelelő, függőleges rögzítés. A legjobb megoldás, ha a csövet stabilan hozzákarózzuk egy földbe vert fadarabhoz, amely nem nyúlik magasabbra, mint maga a cső, vagy egy stabil fémcsőbe helyezzük. A római gyertyát szigorúan tilos kézben tartani, még akkor is, ha a kisebb méretű daraboknál ez csábítónak tűnik. Egy esetleges meghibásodás vagy csődugulás esetén a termék felrobbanhat, ami súlyos kézsérüléseket okozhat. Ugyanígy tilos a gyertyát szabadon álló üveg- vagy műanyag palackokba tenni, mert azok könnyen felborulhatnak.